Digitális vállalkozás vagy e-biznisz?
Amitől valóban jövőálló lesz az üzlet

Budapest, 2020. augusztus 30.

A digitális gazdaság egy olyan globális, technológiai alapú piactér, ahol az ügyfelek és a vállalatok online kapcsolódnak egymáshoz – időbeli és térbeli korlát nélkül. És hogy ki vesz részt a digitális gazdaságban? Előbb-utóbb mindenki. A fogyasztók egyre inkább az online platformok felé fordulnak a gyorsabb, olcsóbb, kényelmesebb ügyintézés vagy a vásárlás miatt. A vásárlói igények átalakulása ugyanakkor hatással van a vállalkozások működésére is. A virtuális, azonnali és személyre szabható szolgáltatások korában nehéz „eladhatónak” maradni a digitális eszközök segítsége nélkül. Annak a vállalatnak, amelyik sikeres akar maradni, integrálódnia kell a digitális gazdaságba.

 

Digitális biznisz vagy e-biznisz?

A digitális vállalat kétségtelenül az a végcél, ahol a jövő iránt nyitott vállalkozásvezetők néhány éven belül látni szeretnék magukat. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a digitális vállalat a digitális transzformáció, vagyis egy olyan stratégiai folyamat eredménye, amely a technológia eszközöket új üzleti modell megteremtésére használja. Ennek középpontjában pedig az ügyfélélmény áll, tehát azoknak az ügyfeleknek a kiszolgálása, akik előnyben részesítik a digitális platformokat, az igényeikhez igazított szolgáltatásokat és ezek jó részét az interneten keresztül veszik igénybe – bárhonnan, bármikor. Ezzel együtt a digitális modell előnyei is az ügyfelek „magatartásához” igazodnak:

  • Kinyitja a határokat, hiszen a világ szinte bármely pontján kiszolgálhatjuk a vevőinket – méghozzá azonos időben, várakozás nélkül.
  • Az ügyfélkiszolgálás egészen új szintre lép: gyorsabbá, hatékonyabbá, rugalmasabbá válik.
  • Részben ennek is köszönhető, hogy a digitális vállalatnak nagyobb a marketing értéke, hiszen „élményt” szolgáltat, amit az emberek szívesen vesznek meg.
  • Az üzleti modell ráadásul olcsóbb és flexibilisebb a hagyományos vállalati működéshez képest, hiszen nincs szükség költséges fizikális infrastruktúrára, a nagymennyiségű és folyamatosan generálódó adatnak köszönhetően (mint például az ügyfélpreferenciák, vásárlási szokások stb) pedig gyorsabb az innováció is.

Ezzel szemben az online vállalat vagy e-business inkább a meglevő tevékenységek papírmentessé tételéről, egyes belső folyamatok optimalizálásáról vagy az interneten keresztüli vásárlásról szól, de még a hagyományos működés keretein belül. Bár kétségtelenül ez is hatékonyabbá teheti a munkát, jelentős és új üzleti értéket nem teremt. Míg a digitális biznisz egyben online vállalkozás is, az e-vállalkozás hiába helyezi át működése egy részét az online térbe, nem feltétlenül digitális vállalat.

A digitális vállalat nem kizárólag a technológiára épít

Természetesen vannak olyan vállalatok, amelyek alapvetően digitális platformokon működnek, de ez nem feltétele a digitális létnek. A korábban hagyományos formában működő vállalatok is átalakulhatnak, sőt, a digitális transzformációnak épp az a lényege, hogy a hagyományos struktúrákat összehangoljuk a digitális eszközökkel úgy, hogy abból üzleti előny származzon. Ebben minden vállalkozás a saját útját járja, saját stratégiával, saját megoldásokkal. Például nem minden vállalat állítja azonnal hadrendbe a mesterséges intelligenciát, vagy helyezi működését teljes egészében a felhőbe.  Ez egy hosszú tanulási folyamat eredménye. Mégis van néhány közös jellemzője a digitális vállalatoknak, ami akár támpontot is adhat az induláshoz:

    • Így például a már meglevő technológiák használata arra, hogy költséget spóroljon, adatokat nyerjen ki, vagy a hatékonyságot és növelje az ügyfélélményt.
    • Nincs változás nagyobb szervezeti átalakulás nélkül – ez már csak a digitális képességek felértékelődéséből is adódik, ugyanis az üzleti stratégia is digitális fókuszúvá válik (például az IT vezető nagyobb szerepet kap a döntéshozásban, vagy a digitális szolgáltatásokkal foglalkozó részleg is vezető szerepet vállal az innovációban). Ez pedig nem működik jelentősebb, időnként áldozatokkal is járó organizációs változtatások nélkül.
    • A stratégia középpontjába a digitális ügyfélélmény kerül, amelynek tökéletesítéséhez a digitális eszközök jelentik a kulcsot.

Akárhonnan is nézzük, végső soron minden út a digitalizációhoz vezet, a jövőben – de már inkább a jelenben – technológia nélkül nem lesz igazi innováció. Azok a vállalatok élhetnek ezzel az előnnyel, akik már ma megértik ennek a jelentőségét, és befektetnek pénzt, időt, energiát, egy új típusú, jövő fókuszú gondolkodásba.

vissza a főoldalra

© 2020 © BlazeArts Kft. Minden jog fenntartva